Miklós
-7 °C
4 °C

Gyermekkel erőszakoskodtak Dombrádon

MTI
2005.01.30. 18:35
Öt személy erőszakoskodott egy 11 éves kislánnyal Dombrádon, a 14-22 éves gyanúsítottak ellen a rendőrség megalapozott gyanú alapján folytatja az eljárást, erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-nek.

Az eset még január 23-án történt, s a kislány egyik hozzátartozójának bejelentése alapján másnap két 22 éves férfit őrizetbe vettek, míg 14-16 év közötti társaik ellen szabadlábon hagyásuk mellett kezdődött nyomozás, mondta Fülöp Gergely. A bíróság később szabadlábra helyezte a két őrizetbe vett személyt is. A sajtóreferens hangsúlyozta, hogy 12 éven aluli gyermekkel szemben bűncselekménynek számít a közösülés, függetlenül attól, hogy az érintett beleegyezését adta-e, vagy sem.