Nyolc főútvonalon ellenőrzik a teherautókat

MTI
2005.02.21. 13:34

Nagyszabású közúti ellenőrzés kezdődött az ország nyolc főútvonalán, elsősorban a nehézgépjárművek szabálytalanságainak kiszűrésére - közölte az ORFK biztonsági főigazgatója hétfőn Szigetszentmiklóson. Az elmúlt évben az előzőhöz képest öt százalékkal nőtt a közlekedési balesetek száma, ezért vált indokolttá a biztonságot szolgáló nagy ellenőrzési kampány - mondta Hatala József vezérőrnagy sajtótájékoztatón.

A múlt hétvégén a személygépjárművekre terjedt ki ez a kontroll, amelyben több mint ötezer rendőr vett részt. Az akció során összesen 410 vezetőt találtak ittasnak, 203 esetben a lejárt okmány miatt kellett intézkedni, és 43 körözött bűnöző került horogra. Ötezernégyszáz autósra összesen 21 millió forint bírságot szabtak ki.

Most a nehézgépjárművek ellenőrzésén a sor. Az M3-as, az M5-ös, az M0-ás, a 6-os, 7-es, 8-as főút, valamint a 44-es és 85-ös főútvonalon lehet ellenőrzésre számítani ezen a héten. Egyebek mellett a műszaki állapotot, az áruszállítás szakszerűségét, a gumiabroncsok állapotát vizsgálják, de a menetíró korongot is elemzik. A balesetek egy részét ugyanis a túl hosszú ideig tartó vezetésből adódó fáradtság idézi elő - hívta fel rá a szakember a figyelmet. A tavalyi hasonló, a nehézgépjárművekre kiterjedt vizsgálat során 25 ezer autót ellenőriztek, és kétszázmillió forint bírságot vetettek ki.