Miklós
-7 °C
2 °C

Gáztartályba rejtették a drogot

2005.03.04. 17:07
Gáztartályba rejtett, tökéletesen álcázott kábítószer-szállítmányt buktattak le a rendőrök Hajdú-Bihar megyében. A megyei rendőrök a közelmúltban értesültek róla, hogy jelentős mennyiségű drog felbukkanása várható Debrecenben. A helyi felderítők és a Nemzeti Nyomozó Iroda debreceni munkatársai hamarosan a futárok nyomára akadtak, majd szerdán délután, bérelt garázsuk közelében le is csaptak a két férfira.

A páros Audijában először semmit nem találtak, ám felmerült a gyanú, hogy az áru esetleg a jármű gáztartályában lehet. A feltöltött gáztartálynak tűnő üzemanyag-tartály, csak negyed részéig volt gázzal töltve, a többi részében kábítószert szállítottak. A kocsiból így 13 csomag került elő, ebből 7 kilónyi marihuána volt, két másik csomag pedig hasisgyantát, illetve vadkender-magot tartalmazott. Az anyagok becsült eladási értéke 16 millió forint. Mivel jelentős mennyiségről van szó, a két gyanúsított büntetése akár 10-15 évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.