Női ruhában járt a anyja nyugdíjáért

MTI
2005.03.13. 07:43
Két éven át élvezte elhunyt mamája nyugdíját egy 47 éves török férfi, aki anyja halálát eltitkolva, havonta egyszer öregasszonynak öltözve járt be a bankba az édesanya járulékát felvenni. Serafettin Gencelt, a bank egyik, átlagosnál gyanakvóbb természetű alkalmazottjának bejelentése nyomán fülelte le a rendőrség. A banktisztviselőnek ugyanis egy ideje gyanússá vált a havi járandóságért érkező néni férfiasan mély hangja. A bank vezetője beosztottjának bejelentése nyomán - apró adminisztratív problémára hivatkozva - arra kérte az idős "hölgyet", hogy jöjjön vissza a pénzéért két nap múlva. A következő látogatás idejére azonban már a hatóságokat is értesítették, akik rejtett berendezésekkel lefényképezték a "néni" minden mozdulatát. A fotókból aztán nyilvánvalóvá vált, hogy Gencel a bankba való elindulás előtt ölti magára a női köpenyt, fejkendőt, harisnyát és lábbelit, majd anyja botját kezébe véve, kissé hajlott háttal elindul a pénzért.

A bizonyítékok súlya alatt beismerő vallomást tevő férfi elmondta, hogy 68 éves anyja két évvel ezelőtt természetes halállal halt meg, elhunytáról azonban senkinek sem szólt, a testet pedig saját házának pincéjében temette el. A férfi ellen minden bizonnyal csalás, és a hatóság megtévesztése miatt indítanak eljárást, de vizsgálatot folytatnak az édesanya halálának körülményei ügyében is, mert nem zárják ki, hogy az asszony esetleg nem természetes halállal távozott az élők sorából.