Autós üldözés egy körözött férfi után

Index, MTI
2005.03.30. 16:39
Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés címén indított az ügyészségi nyomozó hivatal eljárást azzal a férfival szemben, akit két társával együtt autósüldözést követően fogott el a rendőrség. A rendőrök kedden délután, Pécs kertvárosi részében körözött személyeket vettek észre egy személygépkocsiban. Az Index úgy tudja, hogy a hitelezési ügyek valamint lopás gyanúja miatt országos körözés alatt álló P. Sándor és egy szintén körözött nő ült az autóban, valamint egy 17 éves lány, akit eltűntként kerestek. Az autó vezetője a felszólításra nem állt meg, az üldözők az 58-as úton Kisasszonyfánál állították meg, amikor belehajtott az útját elzáró rendőrautóba. Senki sem sérült meg.