Miklós
-7 °C
4 °C

Karambolozott Fónagy János fideszes képviselő Budapesten

MTI
2005.04.12. 11:00
Kisteherautóval ütközött Fónagy János fideszes képviselő autójával kedden Budapesten; személyi sérülés nem történt. A képviselő a X. kerületben történt balesetről elmondta: saját autóját vezette a főúton, amikor egy kereszteződésnél kifordult elé egy kisteherató; a két jármű kis sebességgel koccant egymásnak. Fónagy János szólt arról is, hogy a rendőr megkérdezte tőle, él-e mentelmi jogával, ő azonban kérte a szondáztatást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese nem kívánta megerősíteni, hogy Fónagy János fideszes képviselő karambolozott. Mindössze annyit mondott, hogy a Maglódi út és a Kada utca kereszteződésében reggel 9 óra körül baleset történt, amelyet követően mindkét sofőr megfújta a szondát. Az eredmény mindkét esetben negatív lett - mondta Bartha László százados, hozzátéve, hogy a szabálysértési eljárás iratait elküldik az ügyészséghez.