Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Nagy erőkkel keresi a rendőrség a késelőt

MTI
2005.04.15. 08:32
Életveszélyes sérülésekkel szállították a mentők kórházba azt a portást, akit a főváros VI. kerületében egy szórakozóhely előtt egy fiatal férfi többször megszúrt pénteken hajnalban - közölte a rendőrség sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.

Kormos Endre rendőr alezredes elmondta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint péntek hajnalban, fél egy körül a VI. kerületi Király utcában található egyik szórakozóhely előtt az ismeretlen férfi beszélgetni kezdett a bejáratnál álló 60 éves portással. A beszélgetés eddig tisztázatlan okból dulakodásba csapott át, s az elkövető több esetben megszúrta a sértettet, majd gyalogosan a Teréz körút irányába elmenekült.

A megszúrt férfit a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - tette hozzá az alezredes.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi nyomozói megkezdték a bűncselekmény körülményeinek tisztázását, az ismeretlen elkövető személyazonosságának megállapítását és felkutatását.

A BRFK nyomozó főosztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy idáig ismeretlen, 25-30 év körüli zömök testalkatú férfi ellen.