Mária
-6 °C
-2 °C

Százezrek vettek részt a berlini melegfelvonuláson

MTI
2005.06.25. 21:18
Ismét százezrek vettek részt Berlinben a melegek és leszbikusok Christopher Street Napján tartott felvonulásán. Az immár 27. alkalommal megrendezett demonstráció jelszava idén az volt: "Alakítsuk ki a mi Európánkat!"

A rendezvényt ezúttal Wolfgang Thierse, a Bundestag (Szövetségi Gyűlés) elnöke nyitotta meg, aki - a perzselő nyári napsütésben nyitott fehér ingben és szalmakalapban megjelenve - fontosnak nevezte, hogy Európa válsága közepette felmutassák a népek és kultúrák európai sokszínűségét.

A közel hatvan, feldíszített járművet kísérő színpompás és felszabadult menet a híres bevásárlóutcáról, a Kurfürstendammról indult, s a Potsdamer Platzon át, a Brandenburgi kapu mögött befordulva a Győzelmi oszlophoz vonul. Itt az esti utcabált a homoszexualitását nyíltan vállaló berlini polgármester, Klaus Wowereit nyitja meg.

Berlinben 1979 óta tartják meg a Christopher Street Napját, arra emlékeztetve, hogy 1969-ben New York Greenwich Village negyedének egyik utcájában a homoszexuálisokat felbőszítette a rendőrség razziája, és összecsapásuk három napi zavargásba torkollott.

A melegek és leszbikusok idei berlini fesztiváljának közel félmillió résztvevője a rendezők szerint hajnalig folytathatja a nyári mulatságot a Treptowi Arénában és számos utóbulin.