Ambrus
-7 °C
3 °C

Megöltek két pénzszállítót Moszkvában

MTI
2005.07.13. 11:18

Rablótámadás áldozatául esett két pénzszállító szerda délelőtt Moszkva belvárosában. A tettesek a több mint egymillió dolláros zsákmánnyal kereket oldottak. Moszkvai rendőrségi források tájékoztatása szerint egy belvárosi bankfióknál (a Vnyesprombank egyik kirendeltségénél) délelőtt 9 óra 20 perckor történt a bűntény. A páncélozott pénzszállító jármű két biztonsági őre és pénztárosa éppen kifelé igyekezett a bankfiókból a pénzzel, amikor váratlanul egy fekete színű Volga típusú autó odakanyarodott és a benne ülő két álarcos géppisztollyal lekaszabolta őket.

A lövöldözésben a pénztáros azonnal, az egyik biztonsági őr pedig kórházba szállítás után halt meg. Harmadik társukat súlyos sérülésekkel ápolják. Mivel az egyik őrnek sikerült néhány lövést leadnia, nem kizárt, hogy az egyik rablót megsebesítette.

A tettesek a 980 ezer dollárt, 20 ezer eurót és 8 ezer rubelt tartalmazó pénzeszsákkal együtt nyomtalanul eltűntek. A rendőrség nagy erőkkel keresi a "nyilvánvalóan alaposan kitervelt bűncselekményt" végrehajtó rablógyilkosokat. Öt nappal ezelőtt kísértetiesen hasonló eset történt Szentpéterváron is. Két pénzszállítót támadtak meg fényes nappal az utcán, s a lövöldözésben az egyik pénzszállító meghalt, a másik megsebesült. A két támadó tízmillió rubelt (28,6 rubel/1 dollár) zsákmányolt, és a rendőrség azóta sem akadt nyomukra.