Judit
-2 °C
8 °C

Egyetlen fogyasztót sikerült leleplezni a razzián

MTI
2005.07.17. 11:00

A vásárosnaményi Tisza-parton razziázott vasárnap hajnalban a rendőrség. Mindössze egyetlen fiatal szervezetében mutatott ki marihuána fogyasztására utaló nyomokat a gyorsteszt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság korábban olyan információkat kapott, hogy a Vásárosnamény-Gergelyiugornya üdülőövezet egyik szórakozóhelyén a fiatalok rendszeresen fogyasztanak drogot, de a razzia mindezt nem igazolta. A pupillareflex alapján 23 személyt állítottak elő a kapitányságra, de végül a gyorsteszt egyetlen fiatalkorú esetében mutatott ki marihuánafogyasztásra utaló nyomokat. A fiút kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Jüttner Csaba szabaddemokrata országgyűlési képviselő, Vásárosnamény polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Tisza-Party rendezvénysorozat több ezer fiatal résztvevője kulturáltan szórakozik. Az SZDSZ megyei elnöke éppen szombaton fejtette ki, hogy a liberális párt módosítani akarja a drogtörvényt, mert véleménye szerint a terjesztők és nem a megtévedt fiatalok ellen kell fellépni a törvény szigorával.