Vesztegetésért állt bíróság elé egy rendőr

2005.09.06. 08:48
Hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség egy fonyódi rendőrt. A 30 éves vádlott tavaly októberben Balatonlellén teljesített szolgálatot. Társával látták, hogy egy teherautó az Előzni tilos tábla ellenére megelőzött egy kocsit. A járművet nem tudták megállítani, de felismerték, s a rendőr később telefonon felhívta az autó tulajdonosát. Felajánlotta neki, hogy 30 ezer forint ellenében nem tesz szabálysértési feljelentést, az autós azonban nem fizetett, helyette elment a lellei rendőrőrsre, és elmondta a történteket a vádlott kollégáinak. Az ügy tárgyalása hétfőn kezdődött a Somogy Megyei Bíróságon, a tárgyalás folytatását októberre napolták el.