Hét és fél év börtön a viperás rablónak

2005.09.06. 13:27

Hét és fél évre ítélte a bíróság azt a férfit, aki viperával támadta meg egy szomszédasszonyát Bugacon. A Szegedi Ítélőtábla keddi ítéletével így helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság idén márciusban meghozott döntését. A vádirat szerint a 27 éves férfi tavaly április 16-án támadta meg és rabolta ki a nőt a kiskunsági település egyik tanyáján.

A férfi egy kiskunfélegyházi lakos tanyáján lakott és dolgozott, és ugyanott élt - egy másik épületben - egy asszony, aki főzött és mosott rá. A kérdéses napon, mielőtt ebédelni indult volna a sértetthez, a férfi egy teleszkópos vascsövet, úgynevezett viperát vett magához, elhatározta ugyanis, hogy minden áron pénzt szerez kiszemelt áldozatától. Amikor átért a másik épületbe, a viperával azonnal tarkón ütötte az asszonyt, majd később még hatszor megütötte. Ezt követően a vádlott ellopta a tanyáról az ott talált pénzt, összesen 25 ezer forintot. A Szegedi Ítélőtábla rablásban és életveszélyt okozó testi sértésben mondta ki vétkesnek a férfit, az ítélet jogerős.