Kétezer évre ítéltetne egy orvost a spanyol ügyészség

MTI
2005.09.12. 12:56

Összesen 2214 évnyi börtönbüntetés kiszabását kéri a spanyol ügyészség arra az altatóorvosra, aki 276 betegét fertőzte meg hepatitisz C vírussal 1988-1998 között Valenciában. Négy áldozat esetében a vád emberölés, mivel a betegek meghaltak. A 63 éves Juan Maeso, aki Valencia két kórházában is dolgozott, morfiumfüggő volt, s ezért a betegeknek szánt fájdalomcsillapító egy részét magának fecskendezte be, majd a maradékot beadta a betegnek.

A vádirat szerint 276 műtéten átesett beteget fertőzött meg ily módon, köztük 17 kiskorút. A börtönbüntetés mellett az ügyészség 28 millió euró anyagai kártérítés kiszabását is kéri.

A hepatitisz C vírusa májgyulladást okoz, s az esetek 20 százalékában 20-30 év alatt májzsugorodáshoz, 1-4 százaléknál pedig egyenesen májdaganathoz vezet. Vírusa általában a vérátömlesztések során kerül a későbbi betegek szervezetébe, de a kábítószer-fogyasztás, a szennyezett injekciós tűk használata is komoly kockázati tényező.