Emánuel
4 °C
12 °C

Nem mérgezés okozta a Helios tragédiáját

MTI
2005.09.13. 20:22
Az egy hónappal ezelőtt szerencsétlenül járt ciprusi utasszállító repülőgép utasainak a halálát nem mérgező gáz belélegzése okozta - állapította meg az athéni igazságügyi orvosszakértők főnöke. Mint Filipposz Kucafisz kedden egy görög rádióadónak elmondta, toxikológiai laborvizsgálatok alapján jutottak munkatársai a fenti megállapításra.

Kucafisz szavai nyomán megerősítést nyert az a korábbi föltevés, amely szerint a Helios járatának fedélzetén, néhány perccel a lárnakai felszállás után, heveny oxigénhiány lépett föl. Ez okozta a pilóták és az utasok eszméletvesztését. Erre engedett következtetni a repülési adatokat rögzítő fekete doboz, amelynek feljegyzései szerint a pilótafülkében oxigénhiányra figyelmeztető hangjelzés szólalt meg. A ciprusi gépen 115 utas és hatfőnyi személyzet lelte halálát augusztus 14-én.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Hajóutak

Csodás hajóutak, Olaszország, a Karibi álom, és a Norvég fjordok világa várja!