Halálos baleset a 38-as főúton

MTI
2005.09.28. 11:20

Halálos közlekedési baleset történt a 38-as számú főút Rakamaz és Virányos közötti szakaszán szerdára virradó éjjel; egy 56 éves román állampolgár vesztette életét, amikor két személygépkocsi összeütközött. Az eddigi vizsgálat megállapítása szerint az egyik jármű Rakamaz felől közlekedett az úton, és az autót vezető húszéves fiatalember későn vette észre, hogy az úttesten keresztben áll egy kocsi, aminek fékezés nélkül nekiütközött - mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.

Az úton keresztben álló - feltehetőleg megfordulni szándékozó - személyautó vezetője, egy 56 éves román férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Utasát, egy nőt, súlyos, míg a másik jármű fiatal vezetőjét könnyű sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot a baleset körülményeinek tisztázására.