Levente, Irén
19 °C
35 °C

Három bankot akart kirabolni az izraeli-szír páros

2005.10.10. 19:41
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség három, külföldiek által elkövetett budapesti fegyveres bankrablás ügyében. A nyomozók szerint tavaly ősszel három ilyen bűncselekményt is egy szíriai-izraeli páros követett el. A rendőrség az Ágoston utcai, a Balassi Bálint utcai és a Ráday utcai bankrablást tudta rábizonyítani a két külföldire. A két 30 év körüli férfi először 2004. augusztus 30-án reggel támadta meg a III. kerületi, Ágoston utcai pénzintézetet. Miután megszerezték a pénztár tartalmát, alkalmazottakat a mosdóba zárták, majd elmenekültek. Egy hónappal később, az V. kerületi Balassi Bálint utcában már nem jártak sikerrel, csak a biztonsági ember fegyverét vették el. Október 12-én egy benyitó ügyfél zavarta meg őket, amikor éppen egy Ráday utcai pénzintézetet akartak kirámolni. Bár a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmények elkövetését, a nyomozók gyanúját alátámasztották a szakértői vélemények, a bűnjelek, a felismertetések és a tanúvallomások is. A két férfi ellen ezért egy rendbeli fegyveres rablás, két rendbeli fegyveres rablási kísérlet, valamint személyi szabadság megsértése és lőfegyverrel való visszaélés miatt javasolt vádemelést.