Egy belvárosi bárban tárgyalták a maffia-pert

MTI
2005.10.20. 18:23
A kecskeméti maffia-perben érintett két budapesti vendéglátóhelyen tartottak helyszíni tárgyalást csütörtökön - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes. Szabó Ferenc elmondta, hogy a bíróság egy belvárosi bárt és egy éttermet tekintett meg. A helyszíneken a bíróság fotósa felvételeket készített, melyeket a periratokhoz csatolnak. A tárgyaláson a bírói tanács elnöke, a vád képviselője és a vádlottak védői vettek részt.

A május óta, fokozott biztonsági intézkedések mellett folyó perben R. Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint a vádlott törzshelye volt a Váci utca közelében található étterem, ahol a vádlottak többsége gyakran megfordult. Az étterem egyik tulajdonosa a per másodrendű vádlottja. Az éttermet működtető gazdasági társaság vásárolta azokat a telefonkártyákat is, melyekkel a vádlottak egymással beszélgettek. A tárgyalás a jövő héten kedden, Kecskeméten folytatódik.