Miklós
-7 °C
2 °C

Etnikai zavargások Párizs négy külvárosában

MTI
2005.11.02. 07:10

Párizs négy külvárosára terjedtek ki szerdára virradóra az előző napokban még csak egy elővárost érintő zavargások, amelynek kisebb csoportokba tömörült résztvevői ezúttal több mint félszáz autót felgyújtottak - közölték a hatóságok.

A múlt héten kezdődött zavargások eddig csak Clicy-sous-Bois nyugalmát dúlták fel, szerdára virradóra azonban három másik Párizs melletti településre is átterjedtek. A randalírozók Seine-Saint-Denis megyében 62 gépkocsit gyújtottak fel; Aulnay-sous-Bois, Beaudottes és Sevran kisvárosokban összecsapások törtek ki a fiatalok és a rendfenntartó erők között - közölték rendőrségi források, illetve a helyi hatóságok.

A zavargások csütörtök este kezdődtek a 28 ezres lélekszámú, többségében afrikai bevándorlók által lakott Clicy-sous-Bois-ban azután, hogy a rendőrség által betörés miatt üldözött fiatalokat halálos áramütés ért egy trafóházban, ahol menedéket kerestek. Az áramütés egy 14 és 16 éves fiatal életét oltotta ki, egy társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba. Szombat estére a helybéliek néma tüntetését követően bizonyos mértékben csillapodott a helyzet, de vasárnap ismeretlen tettesek könnygázgránátot dobtak a helyi mecsetbe, s ez ismét elszabadította az indulatokat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.