Olümposz-hegyi kolostort lőtt a görög hadsereg

MTI
2005.12.14. 13:57

Pánikot okozott ortodox szerzetesek körében a görög hadsereg: egy hadgyakorlat alatt harckocsiból kilőtt gránát csapódott az Olümposz-hegy alatt lévő Dionüszosz kolostor udvarára.

Mint a NET görög állami televízió tudósításában az egyik szerzetes elmondta, hatalmas robbanás történt, szinte rengett a föld, s mindenki pánikszerűen kiszaladt a kolostorból. A kamera végigpásztázta a kitört ablakokat, a falakon és az ajtókon látható repesz-becsapódásokat.

A szerzetesek már többször tiltakoztak a kolostor közelében tartott különféle hadgyakorlatok miatt, de - mint az intézmény apátja mondta - "a jelek szerint senki sem törődik velünk". A görög védelmi minisztérium közleménye szerint a balesetet emberi hiba okozta, vagyis az, hogy a kiképzés alatt álló gránátosok rosszul céloztak. A tárca egyben sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.