Bukarest készül a madárinfluenzára

MTI
2005.12.16. 11:53
A román egészségügyi hatóságok a fővárost is riadókészültségbe helyezték, mivel a madárinfluenza az elmúlt napokban egyre inkább megközelítette Bukarestet. Utóbb a szomszédos Calarasi megyében is felbukkant a kór. A szakemberek rendőrök segítségével próbálnak mindent megtenni, hogy a vírus ne jusson el a városba, s ennek érdekében közúti fertőtlenítő szűrőpontokat létesítettek a Bukarestbe vezető útvonalakon, valamint állatorvosokat rendeltek a Calarasi megyével határos településekre.

Bukarestben is megtiltják a házi szárnyasok kiengedését a környező tavakra. A híradások szerint a fővárosban mintegy 30 ezer baromfit tenyésztenek. Az egészségügyi minisztérium felkérte a főváros lakosságát, hogy kerüljenek mindenfajta érintkezést a háziszárnyasokkal és vándormadarakkal, lehetőleg ne utazzanak olyan településekre, ahol korábban már felbukkant a madárvész. Gheorghe Flutur mezőgazdasági miniszter mindenesenetre próbálta megnyugtatni a bukarestieket. A pénteki sajtó által idézett miniszter egy sajtóértekezleten elmondta: a vidéki körzetek sokkal inkább ki vannak téve a veszélynek mint a városok. Flutur emlékeztetett, hogy eddig tizenhat településen fedeztek fel és számoltak fel fertőzési gócokat. Emlékeztetett: miután a Duna-deltában egyes csatornák vize befagyott, a madarak vándorlási útvonala Calasi és Braila megye felé irányult.