Egy hajón illegális nigériai bevándorlók érkeztek Belgiumba

MTI
2005.12.22. 18:11

A belga hatóságok 10 illegális bevándorlóra bukkantak egy hajó fedélzetén, amely Nigériából érkezett Antwerpen kikötőjébe - jelentették be csütörtökön Brüsszelben. A teljesen kiéhezett és kiszáradt emberek 11 napot utaztak a máltai zászló alatt közlekedő hajó belsejében, egy fűtetlen kamrában a nigériai Lagosztól Antwerpen kikötőjéig.

Elmondásuk szerint eredetileg tizenketten voltak, de ketten közülük útközben meghaltak. Egyelőre ellentmondásosak a vallomások arról, hogy a hajó személyzete tudott-e róluk (azaz a legénység is részt vett az embercsempészetben), vagy pedig potyautasokról van szó. A 20 év körüli illegális bevándorlókat egyelőre kórházban ápolják s az illetékesek csak később döntenek majd sorsukról. ,

A belga hatóságok az idén mintegy 300 illegális bevándorlót vettek őrizetbe Antwerpen és Zeebrugge kikötőiben, ami azt mutatja, hogy az embercsempészek egyik fő útvonala a tengereken keresztül vezet Belgiumba. A végső úticél egyébként általában Nagy-Britannia: a hazájukból menekülők egyfajta "Eldorádónak" tartják a szigetországot, ahol általában már vannak rokonaik, barátaik, akiknek számíthatnak segítségére - s ahol könnyen találnak feketemunkát.,