Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat Mortimer ellen

MTI
2005.12.23. 14:17

Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a fiatalkorú Gy. Mihály (Mortimer) ellen - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel. Borbély Zoltán elmondta: Gy. Mihály mellett testvérét, Gy. Lászlót emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolással vádolja az ügyészség a Fővárosi Bíróságon. A szóvivő által következetesen Gy. Mihályként emlegetett Mortimerre akár 10 év börtönbüntetés is kiszabható.

Május 8-án Budapesten a 21-es buszon, a Moszkva tér közelében lévő megállóban egy hatfős, katonai jellegű ruhát viselő társaság egyik tagja karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút. A rendőrség elfogta a bűncselekménnyel gyanúsított 17 éves törökbálinti - magát romának valló - szakközépiskolást, aki egy be nem jegyzett hagyományőrző társaság tagjaként társaival éppen harcművészetet gyakorolni indult a Normafához.

Mortimer vallomásaiban arról beszélt, hogy a 15 éves fiúnál kést látott, ezért vette elő a kardját. Állította, hogy baleset történt, mert a busz megindult, s ekkor véletlenül szúródott a kard a fiatal fiúba. A karddal egyébként olyan súlyos sérülést okozott, hogy a sértett lépét el kellett távolítani.