Autóst gázolt a vonat Kaposvárnál

MTI
2005.12.31. 12:32

Halálra gázolt a vonat egy 40 év körüli kaposvári férfit, aki a fénysorompó tilos jelzése ellenére személygépkocsijával a sínekre hajtott szombaton délelőtt, nem sokkal tíz óra után a Kaposvár határában lévő szarkavári vasúti átjáróban - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

A gépkocsit, amelyben egyedül a vezető ült, a Kaposvár-Fonyód vonalon közlekedő "Interpici" személyvonat mintegy kétszáz méteren át tolta maga előtt - tájékoztatott Heizler György katasztrófavédelmi igazgató. Hozzátette: a járművet szinte teljesen maga alá gyűrte a motorvonat, a férfi a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentés és a helyszínelés előreláthatóan órákat vesz igénybe, addig áll a forgalom a vasúti pályán - közölte az igazgató.

Bíró Gábor rendőrségi szóvivő elmondta, a helyszínelők már ellenőrizték a fénysorompót, és megállapították, hogy a berendezés nem hibásodott meg. Tájékoztatása szerint sem a vonat vezetője, sem az utasok nem sérültek meg. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.