Árad a Fekete-Körös

MTI
2006.02.19. 15:09
A Körösök felső vízgyűjtő területein árhullám vonul le e folyókon a megindult olvadás miatt; a Fekete-Körös vízszintje, várhatóan vasárnap este Antnál haladja majd az első fokú készültségi szintet. A Berettyó árhulláma már magyar területre érkezett, ezen a folyón 20-án estére Szeghalomnál várható, hogy a vízállás meghaladja az első fokú készültségi szintet, tette hozzá Galbáts Zoltán, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖRKÖVIZIG) főmérnöke. Vasárnap reggel óta az igazgatóság mind a tíz belvízvédelmi szakszán belvízvédelmi készültség van érvényben. Első fokú készültség mellett védekeznek kilenc, közöttük a szeghalmi, a gyomai és a réhelyi szakaszon, másod fokú készültséget az élővíz-csatornai szakaszokon rendeltek el. A belvízzel elöntött területek nagysága a szombati 12,450 hektárról 13,650 hektárra növekedett, amelyből 7,150 hektár a vetés. A KÖRKÖVIZIG 15, a térség két vízgazdálkodási társulása további 25 szivattyútelepet üzemeltet. Békésben 12 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget. Dévaványán, Bélmegyeren és Kondoroson másodfok, egyebek mellett Békésen, Mezőberényben és Gyomaendrődön pedig első fok mellett védekeznek.