Miklós
-7 °C
2 °C

Két újabb madárinfluenzás Kínában

MTI
2006.02.25. 18:06

Két újabb madárinfluenzás megbetegedés történt Kínában: egy kislány és egy fiatal nő fertőződött meg a madarak által terjesztett életveszélyes kórral - jelentette be szombaton a kínai egészségügyi minisztérium.

A 9 éves kislányt Csöcsiang (Zhejiang) tartományban február 10-én, a 26 éves parasztasszonyt Anhuj (Anhui) tartományban egy nappal később szállították kórházba magas lázzal és a tüdőgyulladásra jellemző tünetekkel. Szervezetükben kimutatták az influenza vírusának H5N1-es altípusát, s jelenleg mindketten életveszélyes állapotban vannak.

A beteg asszony baromfitenyésztéssel is foglalkozik, s bebizonyosodott, hogy az utóbbi időben beteg és elhullott szárnyasokkal is kapcsolatba került. A kislány fertőzésének oka egyelőre bizonytalan, de a hatóságok szerint február elején rokonokhoz látogatott, ahol pusztult a baromfi.

Mindazokat, akik az utóbbi hetekben közelebbi kapcsolatba kerültek a két beteggel, alaposan kivizsgálták és megfigyelés alatt tartják, de eddig senkinél sem jelentkeztek a fertőzés tünetei.

Tavaly október óta 29 madárinfluenza-gócot fedeztek fel Kína-szerte, s a kormány rendeletére több millió csirkét, kacsát és más háziszárnyast irtottak ki, hogy visszaszorítsák a fertőzés terjedését. A betegség a két legújabb eset előtt 12 ember fertőzött meg, nyolcan közülük meghaltak.