Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Összedőlt egy templom Ugandában

MTI
2006.03.08. 23:30
Legkevesebb huszonhat hívő vesztette életét és nyolvanhatan megsérültek, amikor leomlott egy evangélikus templom tetőszerkezete szerda este az ugandai főváros közelében található Mulagóban, közölte a rendőrség és az ugandai kormány.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a szerencsétlenségben huszonhatan haltak meg és nyolcvanhatan megsérültek. Egy kampalai rendőrségi illetékes szerint a tetőszerkezet a heves esőzések miatt omlott le. Az illetékes azt közölte, hogy a kórházban 21 halálos áldozatot számolt össze.

Egy szemtanú elmondása szerint a templomban mintegy ezer hívő vett rész egy vallási szemináriumon, amelyet a hamis prófétákról tartottak. Mary Kwagala elmondta, hogy a konferencia már tartott, amikor zuhogni kezdett az eső, és kitört a vihar, majd elborították őt a törmelékek.

A mulagói kórház vezetője, Isaac Ezati szerint kilencven sérültet szállítottak a kórházba, közülük négyen kórházba szállítás közben meghaltak. A legtöbben a fejükön, mások a mellkasukon sérültek meg.