Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Meggyógyult a hasmenéses diákok zöme Békéscsabán

2006.03.10. 12:47

Az egyik békéscsabai iskolában, ahol tegnap egy gyors lefolyású megbetegedés miatt még mintegy 170 gyermek hiányzott, pénteken már csak alig egy tucatnyi otthon maradt gyermekről tudtak. A tisztiorvosi szolgálat tegnap a jelzések és az iskolai hiányzások alapján az egyik gyermekélelmezési intézmény békéscsabai konyháján, valamint az onnan kiszállított 1800 adag ételt megkapó békéscsabai iskolákban összesen mintegy 366 főre becsülte a megbetegedettek számát. A most közölt adat nem minden érintettre, hanem csak az egyik iskolára vonatkozik, ugyanakkor jól jellemzi a helyzet általános alakulását.

A tegnapi, több száz gyermeket és felnőttet érintő, hasmenéssel és hányással, illetve émelygéssel járó megbetegedések miatt az ÁNTSZ munkatársai ma is járják az oktatási intézményeket, hogy a felgyógyult gyermekekkel konzultáljanak. A megbeszéléseknek az a célja, hogy megpróbálják pontosan kideríteni a megbetegedések okát. A városi gyermekélelmezési intézet egyik konyhájában vett ételmintákat még csütörtökön egy szegedi laboratóriumba szállították, ahonnan a jövő hét hétfőjén várnak eredményt. A megyei tisztifőorvos szerint feltehetően nem ételmérgezés, hanem valamilyen vírus okozhatta a különben gyors lefolyású megbetegedéseket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!