Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Újabb árhullám a Tiszán

MTI
2006.03.27. 12:03
Tiszabercelnél 625 centiméteres vízállással hétfőn tetőzött a Tisza, de a határon túli hegyekben olvadó hó újabb árhullámot indított el a folyón, s a tiszabecsi határszelvényben néhány centivel már emelkedett is a víz - közölte a nyíregyházi vízügyi igazgatóság vezetője az MTI-vel.

A tiszaberceli folyószakasz bal partján, illetve az oda torkolló Lónyay-főcsatorna jobb parti védvonalai mentén, Nagyhalász, Gávavencsellő és Buj között, továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség.

A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője megemlítette azt is, hogy a Tisza kisari szakaszán, ahol 8 kilométeres hosszon megrongálódott a töltés rézsűburkolata - az érintett rész úgynevezett takarásos bevédése után - harmadfokú készültség mellett megkezdték a lokális javítást.

Az igazgató tájékoztatása szerint hétfőn tetőzött a Kraszna is Kocsordnál, de még szükség van az I. fokú, figyelőszolgálatot jelentő készenlét fenntartására a gátaknál. A Lónyay-főcsatornán ugyancsak I. fokú a készültség, az átemelt belvíz miatt magas, 6-7 méter közötti a vízállás. Bodnár Gáspár a szabolcsi belvízhelyzetről elmondta: 19.500 hektár földön áll a víz, főként a mély fekvésű réteken, az elöntött őszi vetés és a szántó területe 7.400 hektár. Öt belvízvédelmi szakaszon II. fokú, hat helyen pedig I. fokú a védelmi készültség, valamint négy vízgazdálkodási társulat és 18 helyi önkormányzat szivattyúi is dolgoznak a belvizes területeken.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!