Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Kábellopás miatt késnek a vonatok a Budapest-Komárom vonalon

MTI
2006.03.30. 19:24

Még mindig késéssel számolhatnak azok, akik a Budapest-Komárom vasútvonalon közlekednek, mert bár csütörtök délutánra pótolták a szerda este ellopott mintegy ötven méter vasúti kábelt, de a menetrend csak a péntek hajnali órákra áll helyre - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága közleményben az MTI-vel.

A szerda este kezdődött és várhatóan egész csütörtökön át tartó fennakadások az elővárosi vonatokat is érintik - mondta Kavalecz Imre, a vasúttársaság szóvivője telefonon. A késéseket az okozza, hogy Szárligetnél kivágták a vasúti jelző- és biztosítóberendezésből a kábeleket, így a térségben nem működik a vasúti forgalmat irányító berendezés.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az Intercity-járatok pótdíját a késés miatt - az üzletszabályzat értelmében - a MÁV nem téríti vissza. A késésekről azonban a pályaudvarokon tájékoztatják az utasokat, és a jegyek indulás előtt visszaválthatók. A MÁV közleménye szerint az elmúlt napokban Tatabánya környékén rendszeressé váltak a kábellopások. Március 25-én az egész nap tartó késések 56 vonatot érintettek. Tatabánya és Szárliget között a mostani - rövid időn belül - már az ötödik eset volt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.