Elfogták a sajóbábonyi gyilkosság gyanúsítottait

MTI
2006.04.04. 13:43
Elfogták kedden hajnalban azt a négy sajóbábonyi fiatalembert, akik azzal gyanúsíthatók, hogy meggyilkoltak egy 72 éves férfit, közölte a rendőrség. Március 31-én, pénteken délelőtt sajóbábonyi lakásán a szomszédai találtak rá a 72 éves férfi holttestére. A férfit bántalmazták, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azokba belehalt.

A nyomozók kedden fogták el a négy sajóbábonyi fiatalembert, akiket a rendőrség megalapozottan gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével. Kiderült, hogy az idős férfihez lopni mentek, vasat akartak szerezni tőle, s abban bíztak. A férfi azonban felébredt, erre rátámadtak és bántalmazták, majd bizonyos tárgyakat összepakoltak és áldozatukat magára hagyva távoztak.