Fűfogyasztókat is gyanúsítanak Szentesen

MTI
2006.04.05. 16:45

Kábítószerrelvaló visszaélés miatt indítottak több fiatal ellen eljárást Szentesen. A nyomozás egy félig nyitott garázsajtó előtt gyülekező csoport tettenérése után indult. Eddig 17 főt gyanúsítottak meg a rendőrök.

Négy, terjesztéssel gyanúsítható személy közül az egyik előzetes letartóztatásban várja az eljárás folytatását, míg három társánál - őrizetbe vételük mellett - a Szentesi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya kezdeményezte az előzetes letartóztatásba vételt. Az ügyben szereplő többi személy ellen, akik fogyasztással gyanúsíthatóak, kábítószerrel való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.