Megnyitották az ágotai vészelzárót

MTI
2006.04.16. 17:31
A Hortobágy-Berettyón részlegesen megnyitották az ágotai vészelzáróművet - közölte az MTI-vel vasárnap Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) védelemvezetője.

Emlékeztetett arra, hogy a folyón április 3-án zárták le az ágotai vészelzárót, megakadályozva ezzel, hogy a nagy mennyiségű víz magas vízálláshoz vezessen a mezőtúri árvízkapu bezárása miatt.

Hozzátette: az ágotai vészelzáró és a mezőtúri árvízkapu közötti folyószakaszból 24 nagyteljesítményű szivattyú emeli át folyamatosan a vizet a Hármas-Körösbe.

Az ágotai vészelzárómű feletti folyószakaszról a gát átvágásával a nagyiváni rendszerbe - a nagyiváni és a sarkadéri tározókba, valamint a borzasi, az angyalházi és az ágota-nádudvari szükségtározóba - folyatják a vizet.

Jelenleg több mint 53 millió köbméter víz van a 65 millió köbméter tározására alkalmas nagyiváni rendszerben. A nagyiváni tározó 6-7 napon belül megtelik, s amiatt, hogy ne töltődjön túl, részlegesen meg kellett nyitni vasárnap az ágotai vészelzáróművet.