Bírókat vádolnak szervezett bűnözéssel Szerbiában

MTI
2006.04.16. 19:34
Kihallgatás után egy hónapos előzetes letartóztatásba helyeztek Szerbiában szervezett bűnözésen rajtakapott kilenc személyt - bírókat, ügyvédeket, bankárokat és vállalatvezetőket -, akik gyaníthatóan busás haszonra tettek szert azzal, hogy törvényellenesen vittek csődbe, majd jutányosan vásároltak fel szerbiai nagyvállalatokat.

A belgrádi média vasárnap jelentette, hogy a szervezett bűnözéssel foglalkozó szerbiai különbíróság ("maffiatörvényszék") vizsgálóbírója kihallgatás után egy hónapos előzetes letartóztatást rendelt el a gyanúsítottak ellen.

A szerbiai belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni alosztálya szerdán tartóztatatta le Goran Kljajevicet, a szerbiai cégbíróság elnökét és egyik bíráját, őrizetbe vett két ügyvédet, két vállalatvezetőt, az Export-Hitelbank és a postai takarékpénztár igazgatóját, illetve az említett belügyi alosztály egyik rendőrét. Körözés alatt áll a C-market üzletlánc volt igazgatója is.