Mária
-7 °C
3 °C

Nem magyarsága miatt vagdosták össze

2006.04.21. 10:38

Hazudott a rendőrségnek az a magyar fiatalember, akit azt állította, hogy magyarsága miatt vagdosták össze arcát és csuklóját ismeretlen támadói március végén - írja pénteken a Magyar Szó című délvidéki napilap. A Magyar Szó szerint csütörtökön a fiatalembert ügyvédje jelenlétében kihallgatták a rendőrségen, és az illető bevallotta, hogy ismerte azt a személyt, aki aznap éjjel megtámadta. A támadás oka az volt, hogy a tőle kapott heroinért háromszáz euróval tartozott.

A szabadkai belügyi titkárság feljelentést tett a 30 éves magyar fiatalember ellen hamis feljelentés, valamint nemzeti, faji és vallási türelmetlenség szítása miatt. A rendőrségi tájékoztató szerint az illető a feljelentéskor kérte, hogy megkaphassa a szükséges dokumentációt a Magyarországra költözéshez. A kihallgatás után szabadon engedték, ügyét a körzeti bíróság tárgyalja majd.

Az eset március végén történt, az áldozat az MTI-nek nyilatkozva akkor úgy számolt be róla, hogy három, számára teljesen ismeretlen személy támadta meg, éles tárgyal összevagdosták az arcát és csuklóját, miközben halálosan megfenyegették és magyarságára utaló megjegyzéseket tettek. A támadást elítélte Boris Tadic szerb elnök is.