Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kigyulladt egy fővárosi iskola tanterme

2006.06.06. 15:58

Tévesek azok a sajtóinformációk, hogy többen megsérültek és leégett egy fővárosi iskola tanterme kedd délelőtt, mindössze kisebb tűz keletkezett az egyik tanteremben, amit percek alatt eloltották, a gyermekek nem voltak veszélyben - közölte az MTI-vel az érintett intézmény, a Csillagjáró Iskola igazgatója kedden kora délután. A szakemberek előzetes véleménye szerint a rajzteremben lévő televízió készülék okozta a tüzet, amit néhány perc alatt eloltottak, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta közleményében az MTI-t Illés István iskolaigazgató. Beszámolója szerint a tüzet 9.35 órakor észlelték, s minden tanuló és pedagógus azonnal, fegyelmezetten elhagyta az épületet.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-nek szintén azt mondta, hogy mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a tanárok már kiterelték a gyerekeket az udvarra, s megerősítette az igazgató közlésést, miszerint a Repülőtéri úti iskola egyik termében keletkezett tüzet feltehetően egy televízió okozta. A szóvivő is közölte, hogy senki sem sérült meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!