Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Madárinfluenza gyanúja Székelyudvarhelyen

2006.06.06. 18:28

A székelyföldi város egyik gazdaságában - a Szent János utca 60. szám alatt - az elmúlt napokban elhullott több mint húsz háziszárnyas teteméből vett mintán végeztek gyorstesztet, s annak alapján felmerült a madárinfluenza gyanúja. Ennek megerősítése vagy cáfolata végett a bukaresti szaklaboratóriumba küldtek mintát, az ottani vizsgálat eredménye kedd estig még nem érkezett meg, mondta Ferenczy Ferenc, Hargita megye állategészségügyi felügyelőségének igazgatója kedden az MTI-nek.

A biztonság kedvéért azonban állategészségügyi vesztegzár alá helyezték a Szent János utcát, amely nem jelent teljes vesztegzárat, azaz a személyek szabadon járhatnak ki és be, de a járművek nem. Az intézkedés értelmében a házi szárnyasokat nem engedhetik ki a ketrecekből és ólakból - mondta Ferenczy Ferenc. A további teendőkről a bukaresti szaklaboratóriumi eredmények ismeretében dönt majd a helyi járványmegelőző parancsnokság.

Eközben újabb tesztcsibéket telepítettek a Brassó megyében a fertőtlenítések révén immár felszámolni remélt gócpontokon. A korábban bevezetett vesztegzárat már feloldották a Kovászna megyei Szitabodzán, ahol két héttel ezelőtt kimutatták a vírus rendkívül veszélyes, H5N1-es változatát. A román hatóságok továbbra is próbálják kideríteni, mi is volt a valódi oka a járvány mostani kirobbanásának. Jelenleg kilenc bűnvádi eljárás keretében 29 személy ellen folyik vizsgálat.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Hajóutak

Csodás hajóutak, Olaszország, a Karibi álom, és a Norvég fjordok világa várja!