Váltságdíjat kérnek a képrablók

MTI
2001.01.01. 14:28
Több millió koronás váltságdíjat követelnek "fogvatartóik" azért a három festményért, amelyet a Svéd Nemzeti Múzeumból raboltak el december 22-én. A rendőrség körzeti nyomozóhivatalának vezetője azt mondta, hogy egy "árva örét" sem hajlandók fizetni Rembrandt és Renoir műveiért. A festmények összértékét 30 millió dollárra becsülik. A svéd Expressen című lap hétfőn megjelent száma szerint a rendőrség szombaton kapott levelet a műkincstolvajoktól, benne Rembrandt önarcképének és Renoir Beszélgetés és Párizsi lány című festményeinek fényképeivel. A fotók alapján úgy tűnik, hogy a képek sértetlenek - mondta Leif Jennekvist, a körzeti nyomozóhivatal vezetője. A festményeket meglehetősen vakmerő módon rabolta el három álarcos: nem sokkal zárás előtt gépfegyverrel és pisztolyokkal felfegyverkezve rontottak a múzeumba. A sikeres zsákmányszerzés után több autót felgyújtottak, durrdefekttel fenyegető szögekkel szórták tele maguk mögött az utat, végül pedig csónakon oldottak kereket. Az Expressen úgy tudja, hogy a rendőrség időközben már többször tárgyalt egy közvetítővel, akit viszont nem tartóztathat le, mert Svédországban nem számít bűnnek az, ha valakinek tudomása van lopott műkincsek hollétéről.