Vilmos
18 °C
28 °C

Vádat emelnek a belga kislányok feltételezett gyilkosa ellen

2006.06.30. 12:49

Belgiumban újabb vádakat emelnek a két eltűnt, majd holtan megtalált kislány ügyében őrizetbe vett férfi ellen: mint az ügyben eljáró főügyész pénteken közölte, az illetőt - akit eddig emberrablással és gyermekekkel szembeni rossz bánásmóddal gyanúsítottak - immár nemi erőszakkal és gyilkossággal is megvádolják. A 38 éves, marokkói születésű, de már évtizedek óta Belgiumban élő Abdellah Ait Oudot azért tartják az első számú gyanúsítottnak, mert már többször volt büntetve kiskorúak megerőszakolása miatt, és barátnője abban a liege-i kávéházban dolgozik, amelynek közelében a lányokat, a 7 éves Stacy Lemmens-t és 10 éves féltestvérét, Nathalie Mahy-t utoljára látták. A kislányokat megfojtották, Nathalie-t meg is erőszakolta a tettes.

Ebben az időben ő is ott volt a helyszínen, ráadásul a nyomozás szerint ittasan, illetve kábítószer hatása alatt, amikor pedig másnap őrizetbe akarták venni, eltűnt. Két napon át bujdosott, majd végül önként jelentkezett a rendőrségen. Bár azóta is tagadja, hogy bármi köze lenne a lányok ügyéhez, testén horzsolásokat, karcolásokat találtak. A főügyész, Anne Bourguignont mindenesetre elismerte, hogy egyelőre nem rendelkeznek perdöntő bizonyítékokkal a férfi ellen, s most egyelőre várják a holttestek megtalálása után elvégzett DNS- és toxikológiai vizsgálatok eredményét. Ait Oudot egyébként a holttestek megtalálása óta nem hallgatták ki, ezt a nyomozók a hét végére tervezik - mondta a főügyész.