Zalán
9 °C
19 °C

Halálos baleset az 54-es főúton

MTI
2006.07.15. 11:24
Egy ember meghalt, hárman különböző fokú sérüléseket szenvedtek, amikor két személygépkocsi frontálisan ütközött Bócsa és Soltvadkert között szombat reggel. A baleset halálos áldozata, egy 52 éves nő szabályosan közlekedett járművével, amikor egy szemből érkező gépkocsi, eddig ismeretlen okból, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütköztek - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szabályosan haladó autóban utazott két férfi egyikét a mentők súlyos sérülésekkel szállították a kecskeméti kórházba, a másik férfi nem sérült meg - közölte Rákosi Mihály őrnagy. A balesetet okozó járműben két férfi utazott, akik az eddigi információk szerint könnyebb sérüléseket szenvedtek, de őket is kórházba szállították. mondta a szóvivő. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól az MTI azt az információt kapta, hogy a baleset halálos áldozata a bicskei önkéntes tűzoltóság parancsnoka volt, aki két utasával egy vajdasági gyakorlatra tartott.

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.