Natália
-3 °C
7 °C

Félszáz áldozat Lampedusa szigeténél

MTI
2006.08.20. 13:19

Valószínű, hogy a kezdetben feltételezettnél sokkal több, mintegy félszáz halálos áldozata van annak a tragédiának, amely Kelet-Afrikából érkező illegális bevándorlókkal történt az Olaszországhoz tartozó Lampedusa sziget közelében - írták vasárnap az olasz lapok.

A jelek szerint mintegy ötven embert húzott le magával a mélybe a bevándorlók süllyedő hajója. (Legalább tíz gyerek is van a halálos áldozatok között.)

Eddig tíz holttestet találtak meg, további negyven embert pedig eltűntként tartanak nyilván, de a vasárnapi olasz médiajelentések szerint csekély az esélye annak, hogy bárkit az eltűntek közül életben találhatnak még.

Hetven afrikai - szomáliai és eritreai - bevándorlót mentett ki az olasz haditengerészet a Szicíliától 200, a tunéziai partoktól 110 kilométernyire fekvő földközi-tengeri sziget közelében történt szerencsétlenség során.

Bizonytalanság uralkodik egyelőre a tragédia okát illetően is, a túlélő szemtanúk ugyanis ellentmondó beszámolókat adtak erre nézve. Egyesek szerint az olasz haditengerészet egyik hajója nekiment a kis vízi járműnek, amely a bevándorolni szándékozó afrikaiakat szállította, emiatt süllyedt el a tíz méter hosszú vízi jármű. Más beszámolók szerint a bevándorolni szándékozók mind a hajó egy oldalára rohantak, amikor megtudták, hogy megjelent a láthatáron egy olasz hadihajó, s emiatt borult fel, majd süllyedt el a lélekvesztő.