Elmaradt a Pénzes Henrietta meggyilkolásával gyanúsított fiú kihallgatása

2006.08.31. 10:59

A korábbi hírek szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak perdöntő bizonyítékai vannak K. András bűnösségéről. A rendőrök szerint ő támadta meg, rabolta ki, erőszakolta meg és gyújtotta fel Pénzes Henriettát július 20-án Makótól 7-8 kilométerre, a királyhegyesi úton.

A rendőrség szerdán újra ki akarták hallgatni a 15 éves fiút, azt remélve, hogy az elé tárt bizonyítékok hatására beismeri, hogy ő követte el a bűncselekményt. A makói fiú édesanyja azonban rosszul lett és kórházba kellett szállítani, így a kihallgatás elmaradt, értesült a Délmagyarország.

A fiú kirendelt védője annyit közölt a napilappal, hogy azért hiúsult meg a kihallgatás, mert azon a fiú törvényes képviselője, azaz az édesanyja, nem tudott részt venni. A Délmagyarország úgy tudja, hogy K. András édesanyját szívpanaszokkal szállították kórházba.