Egy vágányon már megindult a forgalom Pécel és Isaszeg között

MTI
2006.08.31. 22:40
Egy vágányon megindult a forgalom szerda este 10 óra 15 perckor Pécel és Isaszeg között - tájékoztatta az MTI-t Kavalecz Imre, az MTI szóvivője. A vasúti pálya délelőtt óta teljesen le volt zárva egy baleset miatt, a vonatok kerülő úton közlekedtek.

Mint a szóvivő közölte, az egyik vágány megnyitása a forgalom szempontjából azt jelenti, hogy reggeltől az InterCity vonatok már nem kényszerülnek kitérőre, de késésekre még számítani kell.

Délelőtt egy személyvonat ütközött össze egy betont szállító teherautóval, amely előzőleg a pályára zuhant Pécel és Isaszeg között a nagytarcsai elágazásnál. Egy ember súlyosan, többen pedig könnyebben megsérültek, A teherautó becsúszott az útkereszteződésbe és a Gödöllő Budapest között közlekedő személyvonat belerohant. A szerelvény két kocsija kisiklott. Megrongálódott a vasúti pálya és a felső-vezetékrendszer is. Ezért Pécel és Isaszeg között mindkét vágányon szünetelt a vasúti közlekedés.

A Budapest-Miskolc közötti InterCity és gyorsvonatok kerülő útvonalon, Rákos, Újszász, Jászberény és Hatvan érintésével közlekedtek. A személyvonatok utasait Pécel és Isaszeg között vonatpótló autóbuszok szállították.

A betont szállító teherautó tartálya leszakadt és a síneken feküdt, a jármű teljesen összetört.