Miklós
-7 °C
2 °C

Füstmérgezésben halt meg egy hódmezővásárhelyi férfi

MTI
2006.10.26. 10:56

Feltehetően füstmérgezés okozta a halálát annak a fiatalembernek, akit holtan találtak hódmezővásárhelyi lakásában.

Az elsődleges adatok szerint a 20 esztendős férfi a lakóház egyik helyiségében dohányzott, és feltehetően az égő cigarettából kieső parázs miatt gyulladt meg a sporttáskájában lévő ruhaneműje. A szövet nem kapott ugyan lángra, de sűrű füsttel kezdett el égni.

Az őrnagy elmondta, a fiatalember holttestére szerdán délután a testvére talált rá, aki a házhoz érve észrevette, hogy az egyik ablakon át füst szivárog ki. Ezután berúgta az ablakot, és azon keresztül jutott be az épületbe, amelynek egyik helyiségében rátalált öccsére. Azonnal értesítette a mentőket, majd maga is megkísérelt rajta segíteni, azonban a fiatalember akkor már nem élt.

A szemlebizottság az idegenkezűséget kizárta, a halál oka az elsődleges orvosi szakvélemény szerint füstmérgezés. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.