Sorozatos lakásbetörések Debrecenben

MTI
2006.11.20. 16:56
Több lakásbetörés-sorozat elkövetőit fogta el a debreceni rendőrség, két gyanúsított ellen pedig országos körözést adtak ki - közölte Sóvágó Sándor rendőr alezredes, városi rendőrkapitány hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.

2006 őszén négy sorozat jellegű betörés történt Debrecenben. Az egyik, úgynevezett hengerzártörés módszerével elkövetett lakásbetörés-sorozat gyanúsítottja egy szabadlábon védekező 36 éves debreceni férfi és egy 37 éves ugyancsak debreceni férfi. Utóbbi előzetes letartóztatásban van, s a nyolc rendbeli lakásbetörés mellett további öt besurranásos lakásbetöréssel is gyanúsítják.

Ugyancsak szabadlábon védekezhet az a 34 éves debreceni férfi, aki kilenc esetben erkélyeken át hatolt be földszinti és emeleti lakásokba a debreceni Nagyerdő, illetve a Széchenyi kert térségében - tette hozzá a rendőrkapitány.

Beszámolt egy teljesen új betörési módszerről is, amit külföldön beszerezhető úgynevezett zárfésűvel követnek el. Ezzel az eszközzel zárkímélő módon tudnak behatolni a lakásba, s a tulajdonosok csak később fedezik fel a rablást, amikor rájönnek értékeik eltűnésére. Utóbbi kapcsán a két gyanúsított elfogása érdekében országos körözést adtak ki: a rendőrség az 1968-ban Debrecenben született Juhos Istvánt és az 1967-ben Szatmárnémetiben született Szilágyi Attilát keresi.