Tömegverekedést fékeztek meg a rendőrök Edelényben

MTI
2007.05.14. 13:38

Csoportos garázdaság miatt indított eljárást a kapitányság négy verekedő ellen, akik hozzátartozóikkal együtt még május 11-én este Edelény Finke városrészében vascsövekkel, karókkal felfegyverkezve több alkalommal is összeverekedtek - ismertette a részleteket Kompoltiné Jakab Ilona, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Két verekedőt kellett töréses - 8 napon túl gyógyuló -, valamint egy férfit 8 napon belül gyógyuló szúrt sérülése miatt kórházba szállíttatni - tette hozzá.

A családok közötti tömegverekedés megakadályozása érdekében a szomszédos kapitányságokról is rendőröket kellett irányítani az edelényi Gárdonyi utcába, a további rendbontások megfékezésére Bódvaszilasról, Sajószentpéterről, és Miskolcról érkeztek rendőrök. Az előállításokat követően olyan információ is felmerült, hogy az egyik sértetti kör rokonsága Sajóbábonyból Edelénybe érkezik és újabb hozzátartozók indulnak Szendrőből is "revansot venni", ezért az edelényi rendőrkapitányság megerősített közterületi szolgálatot szervezett és rendelt el a területen.