Huba
17 °C
33 °C

Baltával vágta fejbe fiát egy apa Edelényben

MTI
2007.06.07. 12:10

Baltával vágta fejbe fiát egy apa Edelényben, a 69 éves férfi ellen a Borsod megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A június 3-án kora este történteket apa és 37 éves fia között szóváltás előzte meg. Ennek oka az volt, hogy a szülőkkel közös háztartásban élő két fiú között - némi italozás után - hangos nézeteltérés volt, amire felébredt a mámorát kialudni igyekvő apa.

Az idős férfi kiabálni kezdett, majd a pincébe szaladt a baltáért, amivel - most megöllek, megdöglesz felkiáltással - lesújtott kisebbik fiára. A segélyhívásra kiérkező rendőrjárőrök az apát elfogták, fiát nyolc napon túl gyógyuló súlyos fejsérülése miatt kórházba szállították. A nyomozó hatóság a 69 éves férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig döntött előzetes letartóztatásba helyezéséről.