240 milliós lízingcsalás

MTI
2008.03.05. 15:34

A pilisborosjenői C. Emil és társai megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2005-2006-ban egy lízingcéghez összesen 11 esetben nyújtottak be lízingkérelmet nem létező lízingtárgyakra, amelyből 10 esetben a szerződéskötés is megvalósult, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

A bűncselekménnyel több mint 240 millió forint anyagi kárt okoztak, és legalább tíz ember vett részt az összehangolt csalásban, ebből hatot kedden fogtak el a fővárosban, illetve vidéken. A házkutatások során több tárgyi bizonyítási eszközt is lefoglaltak. A rendőrség folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Az ügyben négy férfi előzetes letartóztatását indítványozta a rendőrség.