Nándor
6 °C
22 °C

Két benzinkutat is kiraboltak hajnalban

Független Hírügynökség
2008.05.21. 10:31

Két fegyveres rablás történt szerdán hajnalban a 4-es főút mentén. Az egyik Cegléden törént hajnali fél 2-kor: a támadó harisnyát húzott a fejére, így lépett be a 69-es kilométernél, Cegléd közelében található benzinkútra. Az alkalmazottat megfenyegette, majd körülbelül 20 ezer forinttal elmenekült. Személyi sérülés nem történt, mondta Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Egy órával később, hajnali fél háromkor egy újabb fegyveres rablás történt, ezúttal is a 4-es főút mellett. A rabló szintén egy benzinkutat szemelt ki, ekkor a Törökszentmiklós és Surján között működő üzemanyagtöltőt. Lövés itt sem dördült, a dolgozók nem sérültek meg. Az alkalmazottak átadták a pénzt, hogy mennyit, egyelőre nem tudni, mondta el Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök vizsgálják, ugyanaz a férfi követte-e el a bűncselekményeket. Várhatóan a két ügyet összevonják, de erről még nem születt döntés.