Sztálin, a karikaturista

MR
2001.07.19. 11:18
Sztálinról sokminden ismert, az viszont csak most derült ki, hogy elég ügyes rajzoló volt. A közelmúltban nyilvánossá tett KGB-archívumokban talált karikatúrákról szakértők csoportja állapította meg, hogy valódiak, és Sztálintól származnak. Többségüket a harmincas évek elején rajzolta. A közel ötszáz rajzra jellemző, hogy a nagy vezér politikai témákat választott: sok, később általa kivégeztetett párt- és kormánybeli társát figurázta ki. Egy 1930-ból fennmaradt ceruzarajzon például az akkori pénzügyminiszter, Nikolaj Brjuchanov látható meztelenül, heréinél fogva felakasztva egy fára. Sztálin szöveget is írt a rajzhoz: A politbüro minden tagjának- Brjuchanov összes múltbeli és jövendő bűne miatt felakasztatik a heréinél fogva: ha nem szakadnak le, ártatlan, ha igen, akkor bűnös, és folyóba kell fojtani. A minisztert 1938-ban, hamis vádak alapján kivégezték, és csak Sztálin halála után rehabilitálták. A most előkerült dokumentumok közt azonban nemcsak rajzok találhatóak. A KGB vezetett egy szigorúan titkos dossziét is Sztálinról, amelyben az áll, hogy a szovjet pártvezető viszonyt kezdett egy 14 éves lánnyal, akitől házasságon kívüli gyereke is született. Sztálin magánkönyvtárának vizsgálatakor kiderült, hogy Sztálin szívesen írt lábjegyzeteket a könyvekbe. Lenin műveiben például rendszeresen olvashatóak trágár széljegyzetek, vagy nagy nyomtatott betűkkel írva: HA-HA-HA. Sztálin sokszor írkált és firkált, csak úgy, gondűzőként. Sok műve a végeláthatatlanul hosszú politbüro üléseken született.