Natália
-3 °C
8 °C

Fekete Angyal - közeledik a nyomozás vége

Magyar Hírlap
2001.08.01. 08:38
Várhatóan még ebben a hónapban befejezi a nyomozást a rendőrség a sorozatgyilkossággal gyanúsított kórházi nővér, Faludi Tímea ügyében. Elképzelhető, hogy a korábbi huszonegy áldozattal szemben legfeljebb öt-hat emberöléssel fogják gyanúsítani. A Magyar Hírlap úgy tudja, a napokban beérkezett szakértői vélemények nem fogalmaztak teljesen egyértelműen a Fekete Angyal által beadott injekciók és a betegek halála közötti ok-okozati összefüggésről. A nyomozásból hátralévő rövid idő ad választ arra a kérdésre, hogy a Fekete Angyal mellett eljárás alá vonják-e B. Krisztiánt, a gyanúsított nővér munkatársát, aki több halálos injekció beadásának szemtanúja volt, s mindeddig a bűncselekmény koronatanújaként hallgatták ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztályán. Több szakértői véleményre már nem várnak, s további tanúkat sem idéznek a nyomozás vezetői. Az év elején letartóztatott Faludi Tímea vallomása szerint a Nyírő Gyula Kórházban az elmúlt két év folyamán több mint húsz beteg halálát okozta vénába beadott nyugtatókkal. A nővér éjszakai szolgálata során végzett kiszemelt áldozataival. Állítása szerint nem bírta nézni szenvedésüket.